A Google előresorolás kiemelt szerepe

A Google előresorolás kiemelt szerepe

 

A keresőoptimalizálás során koncentrákjunk a Google-találatokra
Mivel a Nagy Nyomkereső piaci részesedése az utóbbi években igencsak megnövekedett és a magyar internetes kereséseknek mintegy 97 %-át manapság ebből a rendszerből indítják, így az eddig általában a keresőkre vonatkozó optimalizálás helyett ma már ésszerűbb inkább a google-optimalizálás kifejezést használni, lévén az kevéssé érdekes, hogy más keresőkben milyen pozíciót foglel el egy weboldal: mindenki aszerint választ szolgáltatást, kereskedelmi partnert, terjesztőt, árut és áruházat, mozit és éttermet, pszichológust és fogorvost, hogy jellemzően A GUGLIBAN hol találja a keresett infót, portékát, céget, szolgáltatást vagy szórakozóhelyet.

Ha talál megfelelőt az első oldalon, akkor nem keresgél tobvább. A világcégnek kialakult a megdönthetetlennek gondolt presztizse, ami azt jelenti, hogy a mindennapi felhasználók úgy vélekednek, ami a Google első oldalán szerepel, az megbízható, hiteles, minőségi. Egyre indiferensebbé vált, eközben hogyan rangsorol a Yahoo vagy a Bing, netán egy-egy megjelenő majd eltűnő magyar fejlesztés.

És a Guggola tényleg megbízható, való igaz: gagyi honlap már nemigen kerülhet a TOP10-es élmezőnybe. Ugyanakkor remek minőségű webszájton is lehet gagyi terméket píározni, kontár szolgáltatót magasztalva szerepeltetni, a böngésző felhasználók fejében ez mintha mégis másként lenne: egy-egy kínált termék vagy szolgáltatás presztizsét egyre inkább az szabja meg a weben, hogy a kedvenc kereszőszoftverünk hol szerepelteti rangsorában. Éppen ezért úgy általában a honlapoptimalizálás és linképítés helyett érdemes a fogalmat ekként meghatároznunk:

Honlapoptimalizálás és linképítés Google-kereséshez
Organikus forgalom növekedés sikerdíjas és havidíjas megbízás esetén.

Havidíjas keresőoptimalizálás Budapest
havidíjas keresőoptimalizálásA havidíjas SEO a szakember számára biztonságot ad, a megbízó azonban érdekelt a másik konstrukcióban gondolkodni, mert úgy véli, a sikerdíjas keresőoptimalizás ára olcsó megoldás számára, a végösszeg alacsonyabb, mert a több havi előkészítű munkát és a lassú Google előresorolás hónapjait nem kell kifizetnie, csak a forgalomnövekedéshez kötött sikerdíjat. Ám ez csalóka dolog, mert a vállalási árba a seo-mester belekalkulálja az előkészületi munkák átalányát, és ha például egy webáruház esetében 10%-nyi forgalomnövekedés után 30.000 Ft-ot kér, akkor lehet, h első hónapban nem keres semmit, aztán meg a 2-3. hónapban 30-30 ezret aprópénzt, de a negyedik hóban megduplázza az organikus forgalmat (100 %-os növekedés = 300 eFt), és ezt a bravúrt az ötödikben megismétli (újabb 300 ezer), akkor 5 hónap alatt a honlaptulajdonos 660.000 Ft-ot perkál, jobban járt volna a látszólag magas 120 ezer forintos havidíjas keresőoptimalizálási megállapodással. (Tudvalevő, hogy az épített linkek 6-8 hét múltán kezdik kifejteni helyezéshavító, és ezzel forgalomnövelő hatásukat.)

Google első helyre kerülés
A SEO nem szűkíthető le a weboldal optimalizálás tartalomfejlesztő munkájára. A Google előresorolás csak bonyolult, rendszer szintű tevékenységgel érhető el. A első oldal megcélzása és az első helyre kerülés csak kiváló, hibátlan felhasználói élményt nyújtó mobilbarát weblappal lehetséges hálózati támogatás mellett. Alapkövetelmény, hogy az oldal betöltődési ideje (LCP) 2,5 sec alatt legyen, de fontos az első reakciótól számított válaszkésés ideje (FID) a vizuális stabilitás (CLS) is. A lassú honlapok nem versenyképesek.

Létezik-e ingyen SEO?
Nem létezik. Szakember segítségével legalábbis nem, mert a magasan kvalifikált munkának ára van. Illetve létezhet ingyenes SEM és SEO, de csak akkor, ha a honlaptulajdonos maga végzi. De ehhez meg kell tanulnia a szakmát, az optimalizációs eljárásokat és ki kell ismernie a linképítő munka minden fortélyát és buktatóját - ha nem így jár el, több kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz. Ettől eltekintve persze például baráti alapom létezhet honlap keresőoptimalizálás ingyen, és vannak ingyenes tanácsok is szerte a magyar weben.