Motorolajjal kapcsolatos fontos információk

Motorolajjal kapcsolatos fontos információk

 

Az autótulajdonosok körében sajnos súlyos probléma, hogy sokkal kevesebb figyelmet fordítanak a motorolajra, mint kellene, értve ezalatt a motorolaj frissességét, vagy az olaj cseréjének gyakoriságát, amely nem is gondolnánk, hogy milyen problémákat képes okozni gépjárművünk rendszerében. Nem elég csak az autó műszaki vizsgáját megelőzően gyorsan lecserélni az olajat, ezzel is menteni a menthetőt, hiszen nagyon káros, ha ezeréves, állott olajjal hajtottuk autónkat. Az alábbiakban néhány hasznos tippel szolgálunk a motorolaj optimális alkalmazásával kapcsolatban.

motorolaj.jpg

A vásárlási szokásokat megfigyelve érdekes eredményekre bukkanhatunk, amelyekből egyértelműen kitűnik, hogy manapság már egyre tudatosabbak a vásárlók, ha motorolajat vesznek. Mit jelent ez? Elsősorban azt, hogy a gépjármű tulajdonosok számára egyre inkább fontos az olaj minősége, nem mindegy, hogy mit töltenek az autóba. Mindezek alapján megállapítható, hogy egyre tudatosabb fogyasztói magatartás van kialakulóban, és ennek eredményeként az autók hosszabb távon használhatóak, jelentősen megnövekszik élettartamunk is, ez által értékmegtartó hatást is elérhetünk gépjárművünknél, ha odafigyelünk a motorolaj megfelelő cseréjére. Mindezek tükrében el is jutottunk az első jótanácshoz, mely fontosabb, mint hinnénk.

1. A minőség számít!

Annak oka van, hogy a minőségi motorolajok egyre jobban felértékelődnek, bár nehéz pontos adattal szolgálni azzal kapcsolatban, hogy mik ezek a meghatározó tényezők, de egy biztos, hogy e tekintetben pozitív változás figyelhető meg. Fontos, hogy ezt a pozitív irányváltást továbbra is képesek legyünk megtartani. Autószerelők sok esetben nyilatkoznak úgy, hogy a gépjármű szíve a motor, a motort pedig az olaj hajtja; a motor ebben az esetben a vér, mely lüktet az erekben. Tehát érdemes megfontolni a szakemberek jó tanácsát, melyet évtizedes tapasztalatok támasztanak alá, hogy nagyon fontos a minőség a motorolaj megválasztásánál. Mivel a választék nagyon széles, érdemes saját magunknak is kitapasztalnunk, hogy mely termék számunkra a legmegfelelőbb.

2. Az apró részletek is nagyon fontosak, tehát figyeljünk rájuk

Ahogy azt már említettem, talán az egyik és legfontosabb kritérium az olaj minősége, de ehhez még sok apró tényező is hozzájárul. Az optimális működés a részletekben rejlik. Éppen ezért nem árt, ha beszerzünk egy leeresztő csavart, vagy tömítést, mint fontos kiegészítőt. És ha már az első pontban beszéltünk a minőség fontosságáról, ez esetben sincs ez másként. Minden esetben válasszunk minőségi kiegészítőket, kellékeket, mert hosszútávon biztosan jobban járunk.

3. Mindig figyelmesen kövessük a naptárt

A motorolaj minősége önmagában nem elég ahhoz, hogy megnöveljük a motor élettartamát. Nagyon fontos az is, hogy mindig a megfelelő időpontban történjék a motorolaj cseréje, melyet érdemes feljegyeznünk a naptárunkba, tervezőnkbe, aminek a segítségével könnyedén tervezhetjük a következő olajcsere időpontját. Van egy ki nem mondott szabály, amely szerint legalább 20 000 kilométer megtétele után kötelező az olajcsere, vagy ha egy éven belül nem vezetjük le az előírt távot, akkor is szükséges az olajcsere megejtése. Az időben elvégzett olajcsere nagymértékben javítja a motorunk minőségét, tehát érdemes figyelemmel kísérni az időpontokat.

4. Tartalék olaj

Ügyeljünk arra, hogy legyen pluszban egy flakon motorolajunk kéznél. Nem célszerű az olajfajtákat keverni, tehát mindig ugyanazt a márkát és típust töltsük után.

A fentiekhez még annyit tennék hozzá, hogy minden esetben nagyon fontos a szakember általi kontroll. Tehát lehetőség szerint kéthavonta ellenőrizzük, vagy ellenőriztessük gépjárművünk motorolajszintjét. Fontos, hogy autónk minden apró részletére kellő figyelmet fordítsunk, mert ezzel komoly bajokat előzhetünk meg!